Csapatépítő programösszeállítások
Tisztelt Cégvezetők, Csoportok!
 
Tudjuk, mennyire fontos minden eredmény orientált szervezetnek a csapatépítés. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy milyen pozitív hatással van a közösségre egy jól megszervezett tréning, vagy egy közösen eltöltött, élményekkel teli családi nap, sportnap.
A közös célok együttes megvalósításának egyik nagyon hatékony eszköze az egyedi élményprogramokkal fűszerezett csapatépítés, ezért cégünk erre a területre specializálódott. Igyekszünk ügyfeleinknek sokszínű, izgalmakkal, feladatokkal teli programlehetőségeket nyújtani.
Fontosnak tartjuk az állandó megújulást. Folyamatosan fejlesztünk új programokat, keresünk új helyszíneket, melyekkel a tréning résztvevői még biztosan nem találkoztak. Új eszközökkel és feladatokkal tesszük egyedivé, izgalmassá és felejthetetlenné ezen élményeket.
Szerintünk a jó csapatépítő program feltétele, és ezért nagyon komolyan vesszük, a precíz és gondos előkészítés, szervezés, illetve a hozzáértő, vidám és motiváló programvezetés.
Úgy gondoljuk, hogy programjaink sikereihez az is nagymértékben hozzájárul, hogy az X-Treme Quad Tours csapatában mindenki a „helyén van”: azt csinálja, amihez ért, amit szeret, és ezt szeretné átadni a tréning résztvevőinek.
 
A következőkben összeállítottunk néhány csomagot, amelyek alkalmasak 10-50 fős, illetve 50 fő feletti összejövetelek, csapatépítő tréningek programjaként.


Eszközeink:
Normál méretű quadok (akár nagyobb létszámú csoportoknak is)
Mini quadok (felnőttek számára is használható, kisebb méretű quad)
Segway-ek
Dino Kartok  (lábbal tekerős felnőtt gokart)
Terepjárók
Dino pálya kialakításhoz szükséges kellékek
Különböző szintű pályarendszerek kialakításához szükséges eszközök, mesterséges akadályok
Felfújható gyerekpálya telepítéséhez szükséges eszközök (akár áramfejlesztős árambiztosítással)


Komplett pályakivilágítási rendszer, fotós- (kísérőquaddal), drónfelvétel biztosításához szükséges eszközök
Sátor-táborhely kialakításához, catering-tálaláshoz szükséges eszközök
Tartalékjárművek biztosítása (minden rendezvényhez költségmentes)

A rendezvény méretétöl és összeállításától függően a járulékos költségeket minden alkalommal egyedileg állapítjuk meg!


1.programösszeállítás:
Quadtúrák, ügyességi pályák, Dino Kart-Flúgos futam, vetélkedőprogram

Előkészületek: 
Több, ügyességi pályát építünk egy megfelelő területen, valamint túraútvonalat és egy önálló feladat elvégzésére is alkalmas területrészt készítünk elő.
Az érkező Vendégeket regisztráljuk, csoportokra osztjuk, elmondjuk a pontos ütemtervet és felkészítjük Őket a quadok használatára.

Programterv:
Normál méretű quadokkal, mini quaddal és DINO Karttal fogjuk a túrákat teljesíteni és a kitűzött feladatokat megoldani.
Csoportonként, létszámtól függően 20-40 perces túrákat bonyolítunk. A csoportok felváltva túráznak. A túrák során is lesz külső, megoldandó feladat, amelyet beérkezéskor értékelünk. A parkban egyszerre több pályán megy párhuzamosan a program, folyamatosan foglalkoztatjuk a hátramaradt Vendégeket. A pályákon cserélgetik egymást a csoportok. Időközben egy-egy önálló feladatot is kap minden csoport, így minden csoportnak pályánként fél óra áll rendelkezésére (azaz emberenként 5-6 perc).

Az értékelés történhet egyénileg, illetve csapatonként. A különböző feladatok során hibapontokat lehet gyűjteni, amelyeket a program végén összegzünk. A végső, hibapontösszegzésből születnek majd a helyezések, kerülnek kiosztásra a quados érmek.
10-20 fő esetén (javasolt időtartam 2 óra)
15-30 fő esetén (javasolt időtartam 2 óra)
25-50 fő esetén (javasolt időtartam 3 óra) 

2.programösszeállítás:
Quadtúrák, ügyességi pályák, vetélkedőprogram

Előkészületek: 
Az érkező Vendégeket regisztráljuk, csoportokra osztjuk, elmondjuk a pontos ütemtervet és felkészítjük Őket a quadok használatára.

Programterv:
Normál méretű quadokkal fogjuk a túrákat teljesíteni és a feladatokat megoldani.
Csoportonként, létszámtól függően 20-40 perces túrákat bonyolítunk. A csoportok felváltva túráznak. A túrák során is lesz külső, megoldandó feladat, amelyet beérkezéskor értékelünk. A parkban kialakított quadpályán folyamatosan quadozik a hátramaradt csoport. Egyénenként teljesíteni kell a kijelölt feladatokat, amely egy limitidőtartó és ügyességi vetélkedőt foglal magába. A pályákon cserélgetik egymást a csoportok.

Az értékelés történhet egyénileg, illetve csapatonként. A különböző feladatok során hibapontokat lehet gyűjteni, amelyeket a program végén összegzünk. A végső, hibapontösszegzésből születnek majd a helyezések, kerülnek kiosztásra a quados érmek.
10-20 fő esetén (javasolt időtartam 2 óra)
15-30 fő esetén (javasolt időtartam 2 óra)
25-50 fő esetén (javasolt időtartam 3 óra)

3.programösszeállítás:
Ügyességi pályák, Dino Kart-Flúgos futam, vetélkedőprogram

Előkészületek: 
Dino Kart, ügyességi pályát alakítunk ki a flúgos futamhoz a megfelelő területen.
Az érkező Vendégeket regisztráljuk, csoportokra osztjuk, elmondjuk a pontos ütemtervet és felkészítjük Őket a quadok használatára.
 
Programterv:
Normál méretű quadokkal a parkban kijelölt pályán 2 órás programot szervezünk, amelynek keretén belül felváltva quadozhatnak a résztvevők. A program közben un. limitidőtartó versenyt bonyolítunk, valamint más ügyességi feladatot határozunk meg.
Egy másik, kijelölt pályán 4 db DINO Karttal flúgos futamokat rendezünk, amelyek eredménye szintén értékelésre kerül.

Az értékelés történhet egyénileg, illetve csapatonként. A feladatok során hibapontokat lehet gyűjteni, amelyeket a program végén összegzünk. A végső, hibapontösszegzésből születnek majd a helyezések, kerülnek kiosztásra a quados érmek.
10-20 fő esetén (javasolt időtartam 2 óra)
15-30 fő esetén (javasolt időtartam 2 óra)
25-50 fő esetén (javasolt időtartam 2 óra)

4.programösszeállítás:
Pályaquadozás (kis létszámú, rövid túrák), szabadprogram

Előkészületek: 
Az érkező Vendégeket regisztráljuk és felkészítjük Őket a quadok használatára.
 
Programterv:
Normál méretű quadokkal a villapark melletti, kijelölt pályán szabadprogramot biztosítunk, amelynek keretén belül felváltva quadozhatnak a Résztvevők.
A rendelkezésre álló quadokkal a program keretén belül, igény szerint rövidebb túrákat is szervezünk.
10-20 fő esetén (javasolt időtartam 2 óra)
15-30 fő esetén (javasolt időtartam 2 óra)
25-50 fő esetén (javasolt időtartam 2 óra)

5.programösszeállítás:
Quadtúrák, terepjárótúrák, ügyességi pályák, vetélkedőprogram

Előkészületek: 
Több, ügyességi pályát építünk egy megfelelő területen, valamint egy terepjárós és egy quados túraútvonalat készítünk elő.
Az érkező Vendégeket regisztráljuk, csoportokra osztjuk, elmondjuk a pontos ütemtervet és felkészítjük Őket a quadok, terepjárók használatára.

Programterv:
Normál méretű quadokkal, terepjárókkal fogjuk a túrákat teljesíteni és a kitűzött feladatokat megoldani.
Csoportonként 30-50 perces túrákat bonyolítunk. A csoportok felváltva túráznak. Mind a quados-, mind pedig a terepjárós túrák során is lesz külső, megoldandó feladat, amelyet beérkezéskor értékelünk. A terepjárókkal az utasokat túravezetőink szállítják, azonban a túra során az utasok is a volánhoz ülhetnek egy-egy feladat megoldásának erejéig.
A parkban egyszerre több pályán megy párhuzamosan a program, folyamatosan foglalkoztatjuk a hátramaradt Vendégeket. Egy-egy résztvevőnek többféle quados, ügyességi feladatot kell majd végrehajtania.

Az értékelés történhet egyénileg, illetve csapatonként. A különböző feladatok során hibapontokat lehet gyűjteni, amelyeket a program végén összegzünk. A végső, hibapontösszegzésből születnek majd a helyezések, kerülnek kiosztásra a quados érmek.
10-20 fő esetén (javasolt időtartam 2 óra)
15-25 fő esetén (javasolt időtartam 3 óra)

6.programösszeállítás:
Quadtúrák, terepjárótúrák, Segway-túrák, vetélkedőprogram

Előkészületek: 
Terepjárós-, quados- és Segway túraútvonalat készítünk elő a túrák lebonyolításához.
Az érkező Vendégeket regisztráljuk, csoportokra osztjuk, elmondjuk a pontos ütemtervet és felkészítjük Őket a járművek használatára.

Programterv:
Normál méretű quadokkal, terepjárókkal, Segway-ekkel felváltva fogjuk a túrákat teljesíteni és a kitűzött feladatokat megoldani.
Csoportonként 30-50 perces túrákat bonyolítunk. A csoportok felváltva túráznak. Mind a quados-, mind a terepjárós mind pedig a Segway-túrák során is lesz külső, megoldandó feladat, amelyet beérkezéskor értékelünk. A terepjárókkal az utasokat túravezetőink szállítják, azonban a túra során az utasok is a volánhoz ülhetnek egy-egy feladat megoldásának erejéig.

Az értékelés történhet egyénileg, illetve csapatonként. A különböző feladatok során hibapontokat lehet gyűjteni, amelyeket a program végén összegzünk. A végső, hibapontösszegzésből születnek majd a helyezések, kerülnek kiosztásra a quados érmek.
10-20 fő esetén (javasolt időtartam 2 óra)
15-25 fő esetén (javasolt időtartam 3 óra)

7.programösszeállítás 50 fő feletti csoportoknak:
Quadtúrák, ügyességi pályák, Dino Kart-Flúgos futam, vetélkedőprogram

Előkészületek: 
Több, ügyességi pályát, akadálypályát építünk, Dino Kart pályát alakítunk ki egy-egy megfelelő területen, valamint túraútvonalat és egy önálló feladat elvégzésére is alkalmas területrészt készítünk elő.
Az érkező Vendégeket regisztráljuk, általános tájékoztatót  tartunk és felkészítjük Őket a quadok, valamint egyéb járművek használatára. Menetlevelet adunk azoknak a résztvevőknek, akik versenyezni kívánnak egymással.

Programterv:
Normál méretű quadokkal, mini quaddal és DINO Kartokkal fogjuk a túrákat, a különböző pályákat teljesíteni és a kijelölt feladatokat végrehajtani.
Program közben szervezett csoportonként, létszámtól függően 20-40 perces túrákat indítunk. A túrák során is lesz külső, megoldandó feladat, amelyet beérkezéskor értékelünk.
A parkban egyszerre több, ügyességi és akadálypályán megy párhuzamosan a program.
Folyamatosan foglalkoztatjuk a Vendégeket, mindenki kedve szerinti sorrendben kipróbálhatja a felállított pályákat.
Időközben értékelhető feladatot kap minden, versengésben részt venni kívánó Egyén.
Egy másik, kijelölt pályán 4 db DINO Karttal flúgos futamokat rendezünk, amelyek eredménye szintén értékelésre kerül.
Aki a meghatározott feladatok mindegyikét teljesítette, csak az vehet részt a végső értékelésben.

Az értékelés történhet egyénileg, illetve csapatonként. A különböző feladatok során hibapontokat lehet gyűjteni, amelyeket a program végén összegzünk. A végső, hibapontösszegzésből születnek majd a helyezések, kerülnek kiosztásra a quados érmek.
(javasolt időtartam 3-6 óra)
  
8.programösszeállítás 50 fő feletti csoportoknak:
Ügyességi pályák, (kis létszámú, rövid túrák), szabadprogram, Dino Kart-Flúgos futam, vetélkedőprogram

Előkészületek: 
Dino Kart, ügyességi pályát alakítunk ki a flúgos futamhoz a megfelelő területen.
Az érkező Vendégeket regisztráljuk, általános tájékoztatót  tartunk és felkészítjük Őket a quadok használatára.

Programterv:
Normál méretű quadokkal a villapark melletti, kijelölt pályán szabadprogramot biztosítunk, amelynek keretén belül felváltva quadozhatnak a Résztvevők.
A rendelkezésre álló quadokkal a program keretén belül, igény szerint rövidebb túrákat is szervezünk.
Egy másik, kijelölt pályán 4 db DINO Karttal flúgos futamokat rendezünk, amelyek eredménye értékelésre kerül.
(javasolt időtartam 4 óra)

9.programösszeállítás 50 fő feletti csoportoknak:
Ügyességi pályák, körforgás-szerű vetélkedőprogram, Dino Kart-Flúgos futam

Előkészületek: 
Gyakorlópályát és több, ügyességi pályát építünk, valamint Dino Kart pályát alakítunk ki egy-egy megfelelő területen.
A korábban már regisztrált, érkező Vendégeknek elmondjuk a pontos ütemtervet és felkészítjük Őket a quadok használatára.
 
Programterv:
Normál méretű quadokkal a villapark melletti, kijelölt pályákon vetélkedőprogramot szervezünk, amelynek keretén belül rövid gyakorlást követően folyamatosan quadozhatnak a Résztvevők. A gyakorlópálya után meghatározott sorrendben, körforgás-szerűen haladnak a kialakított pályákon!
A vetélkedőpályák közt szalaggal jelölt közlekedési utvonalakat hozunk létre, amelyek egyértelműen vezetik a résztvevőket és amelyek jelentősen rövidítik a programpontok közti holt időszakokat.
Minden pályára úgy érkeznek a vendégek, hogy már korábban megismerkedtek a quadozással, gyakoroltak és azonnal tudják kezdeni a feladatok megoldását.
Egy független, kijelölt pályán 4 db DINO Karttal flúgos futamokat rendezünk, amelyek eredménye a korábbi pályákon nyújtott teljesítménnyel együtt értékelésre kerül.

Az értékelés történhet egyénileg, illetve csapatonként. A feladatok során hibapontokat lehet gyűjteni, amelyeket a program végén összegzünk. A végső, hibapontösszegzésből születnek majd a helyezések, kerülnek kiosztásra a quados érmek.

A körforgás-szerű rendszer előnyei:
-a rendszer legnagyobb előnye, hogy nem vesztegetünk időt a pályánkénti öltözködéssel, készülődéssel, fel-leszállásokkal, a közbenső gyakorlásokkal
-rugalmasan tudjuk kezelni a nagy létszámú csoport  egyenetlen érkezését, illetve a program pontos befejezését
-versenyzőnként eltérő tudásszintből eredő, vetélkedőpályán mért időeltérések a program közzben folyamatosan kiegyenlítődnek, igy nem kell a különböző feladeatokat teljesítő csoportoknak egymásra várakozzni az egyes pályákon
-szükség szerinti időtartamú gyakorlás után, azonos esélyekkel kerülnek a versenyzők a vetélkedőpályákra anélkül, hogy ez bármilyen időcsúszást, fennakadást okozna a rendszerben

(50 fős csoport esetén lehetséges, minimális időtartam 1 óra, javasolt időtartam 2-4 óra)
(50 fő feletti csoportlétszám esetén javasolt időtartam 2-6 óra
(6 órás program esetén 1 óra költségét elengedjük)


Az akadálypályákon különböző feladatok választhatók, amelyekből igény szerint ajánlatunkban küldünk ízelítőt.

Bizonyosak lehetnek abban, hogy minden csapattag felejthetetlen élményekkel távozik programunkról, a nyertesek pedig méltán büszkélkednek majd nem mindennapi teljesítményükkel!

Programjaink tetszőleges mértékben kiegészíthetők quad-, terepjáró- és Segway túrákkal!
Aki a résztvevők közül, a komplex program után szeretne egy hosszabb, tartalmasabb túrán részt venni, annak a megállapodott túra időtartamán felül ajándékba adunk +15 perc túraidőtartamot!
Amennyiben további kérdés merül fel programajánlatainkkal kapcsolatosan, úgy készséggel állok rendelkezésre!

Rózsavölgyi Tamás
X-Treme Quad Tours
web: www.quadtours.hu
email: info@quadtours.hu
mobil: +36 20 9338424......